Változó Föld
Eőadások
Kreatív Beszélő Körök

 
A csoportos programok részletes leírását itt találod. 
Különböző Kreatív Köröket tartok rendszeresen: Beszélő Színek, Beszélő Tánc, Beszélő Rajzolás, stb. Az aktuálisakat itt olvashatod.

 

Női Kör

a belső gyermek gyógyítására

 

„El volt keseredve! A mamája nem ezt ígérte, és most szentül meg volt győződve, hogy becsapta, és nem hihet neki többé sosem. Most akkor mi lesz? Mind az öt évével azon töprengett, merre menjen, kihez bújhatna oda vigaszért, egy kis simogatásért. Ám nem volt a közelében senki. Álmos lett, a csalódás elvette minden erejét, így végül ledőlt, és szinte nyomban elaludt. Nem ébredt fel akkor sem, amikor édesanyja halkan besurrant szobájába, és leült mellé az ágyra.

Kislánya fölé hajolt, és szomorúan nézte. Sajnálta. Tudta, nem ezt a sorsot szánta neki, de nincs más választása. Magában elbúcsúzott tőle, és megáldotta. Istent kérte, vigyázzon rá, ha ő már nem lehet mellette. Csak remélni tudta, hogy gyermeke túléli majd a megpróbáltatásokat. Gyengéd szeretettel megsimogatta fejecskéjét, majd elgyötört lélekkel távozott.

A kicsi korán ébredt, és azonnal körülnézett. A mamát kereste, de nem lelte. Már megint csalódott! Azt mondta, reggel majd itt lesz mellette! Hát most sem bízhat benne? Parányi lelke képtelen volt a haragtartásra, annyira a mamáját vágyta. Ő volt az egész élete! Minden napját vele töltötte, kivéve tegnap, amikor nem jött el, pedig ígérte. Hol lehet, mi történt vele? Ösztönösen érezte, a mama ott lenne vele, ha tudna. Valami közbe jöhetett! Körbeszaladt az egész házban, de senki. Ő volt egyedül otthon, és ez megrémítette.

Visszament szobájába, és magára zárta. Bebújt a paplan alá, és remegett. Nagyon félt! Mi lesz most vele? Nincs itthon egy felnőtt sem! Órák teltek el, és a gyermek nem mozdult a paplan alól, pedig már nagyon éhes volt. Végül nem bírta tovább, és kimerészkedett a konyhába. Látta mamájától előtte, honnan veszi elő az ennivalót, így keresni kezdte. Nem sok mindent talált, de azt megette. Utána visszament szobájába, és ott várt. Lassan este lett, de nem jött senki. Megint a konyhába űzte az éhség, majd újra a szobába, és lefeküdt, mivel mást nem tehetett. Magában édesanyját hívta, és sírni kezdett. Ám mamája soha többé nem jelentkezett. 

Idegenek jöttek két nap múlva, úgy húzták ki a paplan alól, és magukkal vitték a teljesen legyengült gyermeket. Nem ellenkezett. Autóba szálltak vele, és beadták egy intézménybe, ahol sok más gyerekkel került egy szobába. Semmit sem értett! Hol van a mama? Miért nem mondja meg senki sem? Meddig kell itt maradnia? Nem szerette ezt a helyet, mert nem ismert senkit sem. Visszahúzódott magába, félrevonult általában, és nem beszélgetett.

Magányosan teltek az évek, és a kislányból sápadt, gyenge kamasz lett. Olyan halvány volt arca, mintha alig lett volna benne élet. Került minden helyzetet, és kapcsolatot. Nem is vették őt észre, elment mindenki mellette. Mire felnőtt lett, még halványabbá vált, szinte láthatatlanná tette magát. A falhoz simulva járt, kerülte az embereket. Olyan munkát választott, amiben nem kellett senkivel érintkeznie. Futószalag mellett állt, és rakodott. Furcsa módon ezt szerette. Csak a suhanó szalagot nézte, és figyelt a munkájára. Nem gondolkodott. Mereven állt ott, mintha halott lenne. Esténként hazament poros kis lakásába, evett pár falatot, majd könyvet olvasott. Szerelmes regényeket!

Azokat nagyon szerette, az lett a valódi élete! Számtalanszor elképzelte, hogy eljön majd érte is egy férfi, aki megmenti. Aki magához öleli, forrón csókolja, és kastélyába hazaviszi. Gazdag férfiről álmodott, akinek nincs más vágya, mint ő, és szerelme benne teljesedik ki. Minden regényhősnő ő volt, ezen fantáziált estéről estére. Az intézményt elfelejtette, a munkája nem érdekelte, minden vágyát és imáját egy férfi köré szőtte, akire várt. Az nem jutott eszébe, hogy ha egész nap a futószalag mellett áll, este meg bezárkózik kis garzonjába, akkor vajon hogy fog bárki is rátalálni?

A férfi nem jött el soha! A lány magányosan élte le életét, szürkén és halványan. Egyre megtörtebben álldogált napközben a futószalagnál, és már esténként sem olvasott lelkesen. Néha még kezébe vett egy könyvet, forgatta, nézegette, aztán lemondóan bebújt az ágyba. Magára húzta paplanját, és újra a mamára várt. Sosem feledte…” Belső gyerek 1

 Neked írok most, a Nőnek, akiben él valahol egy gyermek, aki nem boldog! Elvesztett Téged, nem jöttél érte, nem vetted ölbe, és nem simogattad meg. Magányosan, bezárva éli életét, és Téged hív. Keltsd életre magadban, ne hagyd, hogy futószalag életed elválasszon titeket! Mert a gyermek Te vagy! Te, a rakodómunkás, a szalag mellett, aki királyfiról álmodsz, de halvány, sápadt lényed senki sem veszi észre. Mert nem mész ki az életbe! Elbújsz, és csodás énedet nem mutatod meg! Hát mi kell neked? Mire lenne szükséged, hogy végre a világ elé állj? Bátorításra? Én itt vagyok! Majd átölellek, és mesélek neked… 

Női Kört indítok Gyenesdiáson, gyógyítva a bennünk élő Gyermeket. Cél a Női Erő ébresztése, önmagunk újra felfedezése, és vállalása, megmutatása. Eszközünk a mese, a rajzolás, a tánc, a csend, a befelé fordulás. Minden, ami a Nőt belőlünk előhozza, szépíti, gyógyítja. Pár hetente lesznek a Női Körök, amik bontják szirmainkat, hogy kinyílásunkkal a világot édesítsük. Másokat táplálni akkor tudunk, ha mi már töltődünk. Enni adni csak tele tányérból lehet! 

Belső gyermek 2A Királyfi, aki valahol Rád vár, akkor tud megtalálni, ha élvezed az életet, és szépségedet elismered. A Női Kör ebben segít neked! Együtt meg tudjuk csinálni! 

Annak idején a Fonó töltötte be a nők öngyógyító körének szerepét, ezt a hagyományt szeretném feleleveníteni, és újabb eszközökkel színesíteni. A mese a lelket nyitja, benne van minden megoldási kulcs számunkra. A festés, színezés, a tánc, a gyógyító beszélgetés ezek mentén, mind a női kreativitást táplálja, ami belső erőnk valódi alapja! Együtt, a Női Körben magadra találhatsz, és kibonthatod Istennői éned! Nagy szeretettel várlak Téged! 

Időpont:    2019. ősztől

Helyszín:   GyenesdiásKeszthely, vagy Balatongyörök, létszámtól függően.
A pontos címet a program előtt küldöm ki emailben, illetve teszem fel ide a honlapra.

Díj:    Az időtartamtól függően. Részletek később...

A programra bejelentkezés szükséges. Részvételed jelezd nekem kérlek, emailben vagy telefonon. Köszönöm szépen!

 

Belső gyermek 3